2013. március 22., péntek

Barázdabillegető

Mivel március 22 a Víz Világnapja, ezért ma egy elsősorban a vizek mentén, emberi települések közelében fészkelő faj, a barázdabillegető (Motacilla alba) bemutatása következik. Kora tavasszal - március elején, de néha már február végén - érkező és október végéig nálunk tartózkodó, Európa-szerte a síkvidéktől a hegyvidékig elterjedt vonuló madár. Hazai állománya 1,5-1,9 millió párra becsülhető. Az európai költő populáció helyzete stabilnak mondható, ugyanis a 2000-2010-ben a populációváltozás évi átlagértéke -0,76% volt.

Adatlap | Elterjedés | Állományadatok | Populációs trend | Hang |

Barázdabillegető (Motacilla alba) - 2013-ban március 6-án láttam az első példányt Kolozsváron
Barázdabillegető (Motacilla alba) - Borszék, 900 m t.sz.f.
Barázdabillegető (Motacilla alba), Tordai-Hasadék

És mivel tegnap, március 21-én a Költészet Világnapja volt, ezért ennek, illetve a barázdabillegető tiszteletére következzen egy barázdabillegetős vers:

Nézd a barázdabillegetőt,
ezt a parázna illegetőt,
villogtatja fehér homlokát,
mutogatja hószínű nyakát,
szoknyája is fekete-fehér,
ide-oda lebbenti a szél,
jár a fűben s bele-belekap,
futnak tőle rémült bogarak,
innen fentről: szép kicsi madár,
onnan lentről: maga a halál!


Markó Béla: Barázdabillegető [Látó, 2011. október]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése