"Óvatos, madár létére mindentől megriad és szökik" írta a körülbelül seregély nagyságú, hatalmas csőrű és rövid farkú meggyvágóról (Coccothraustes coccothraustes) Herman Ottó,
emiatt nehezebben is figyelhetjük meg közelebbről. Ráadásul főként a
fák koronájában tartózkodik és ritkábban száll le a földre. Hazai költőállományát 760000-940000 párra becsülik.
Méretes csőrére utal a kosorrú veréb népi neve. Csőre költési időben acélszürkére színeződik, emiatt helyenként vasorrú pintyként ismerik.
Magevő
- ez már a csőre formájából is kiderül -, főleg a gyümölcsmagokat
kedveli. Nyelvükkel addig forgatják csőrükben a magot amíg a
leggyengébb varratrész kerül felülre. Ekkor megroppantják, nyelvükkel
kiemelik a belsejét, a csonthéjdarabokat pedig egy fejmozdulattal
oldalra hajítják. "Oly cseresznye- vagy meggymagot, a melyet az ember
testsúlya csak a csizmasarokkal bír felroppintani, ez a madár csak úgy
kihüvelyezi. (Herman Ottó)" Erős csőrével akár 45 kg-os nyomást tud kifejteni.
Első
fotómon is látszik belső kézevezőinek (az 5.-9.) jellegzetes formája:
mintha ollóval cakkosra vágták volna őket. Egyetlen más madarunknál sem
találkozunk ilyesmivel.
"Nem igazi vándormadár, mert csak kemény telek idején húzódik melegebb tájakra. (Herman Ottó)." A
Kárpát-medencében gyűrűzött költő madarak legnagyobb része Észak- és
Közép-Olaszországban került elő. Kóborló, télen nálunk maradt állománya
kiegészül északról (Svédország, Norvégia, Lengyelország, Szlovákia stb.)
hozzánk érkező madarakkal.
|
Meggyvágó |
|
Meggyvágó |
|
Meggyvágó korai juharfán |